2010. június 15., kedd

Robert Pattinsonnak már csak évei vannak hátra

Pattinsonnak már csak évei vannak hátra?
Minden idők legsármosabb vámpírja hátborzongató kijelentést tett: közölte, hogy harminc éves korában meg fog halni.

A rajongóknak persze nem kell megijedniük: a színész úgy gondolja, annyi mindent elért már ilyen fiatalon, hogy egyszerűen nem érdemel hosszabb életet: játszott már a Harry Potterben, majd 2008-ban megkapta Edward Cullen, a szerelmes vérszívó szerepét az Alkonyatban, és azóta is dúskál a jobbnál jobb ajánlatokban. Robert Pattinson épp ezért azon aggódik, hogy a hírnévért egyszer még az életével kell fizetnie: „Ha valakivel túl sok jó dolog történik, akkor nem érdemli meg, hogy harmincnál tovább éljen. Természetesen nem akarom, hogy ez így legyen, de Isten azt mondja: Hé! Nem kellett volna ilyen sokat kérni!” – mesélte egy interjú során félig viccesen a tinik aktuális kedvence.

Reméljük, ez nem fog bekövetkezni, mert millió lány szíve szakadna meg, köztük menyasszonyáé is, Kristen Stewarté, aki pár napja nyilatkozta, hogy a hagyományos családképben hisz, sok-sok gyerkőccel és szerető férjjel, viszont még nem szeretne egyhamar oltár elé állni. Nos, ez esetben Pattinsonnak még óvatosabban kell bánnia a baljós gondolatokkal.

Az Alkonyat huszonéves sztárja jócskán előreszaladt az időben, a rajongókat azonban egyelőre leginkább az érdekli, beteljesedik-e Bella és Edward szerelme a Twilight harmadik részében.

forrás: tv2.hu

2010. június 6., vasárnap

Mr. Bean az étteremben




Online Flash Játékok az interneten! Játssz, ha unatkozol: Katt ide:

Finn-magyar nyelvrokonság újabb bizonyítéka



2010. június 4., péntek

Az orgazmus új titkai


A vágyott és titokzatos orgazmus elérésének módjáról sokan értekeznek. Kutatók és szeretők keresik az élvezet tuti módszerét, amely a lehető legközelebb hozza egymáshoz a partnereket. Most ezeket vesszük sorra.

A szeretkezéssel kapcsolatos titkokat, a test és a vágy forrását sokan kutatják, és még többen magyarázzák. Hiszen a szex nem 'csak' a legősibb és legtökéletesebb élvezet forrása, számos 'mellékhatása' is van. Azt már mindnyájan tudjuk, hogy eltünteti a pattanásokat, széppé, simává, egyenletessé teszi a bőrt. Hogy kiegyensúlyozottá varázsolja lelkünket, helyreállítja - bár néha csak átmenetileg - belső harmóniánkat , kibékít a világgal, elviselhetővé teszi a mindennapokat. Én már csak tudom, higgy Nekem.
Bőr, súly, vitalitás

Tudósok már arra is rájöttek, hogy az oxitocin nevű hormon - a kéjhormon - amely közvetlenül az orgazmus előtt kerül a vérbe okozza azt, hogy szeretkezés után egyszerre nyugodtnak érezzük magunkat, ugyanakkor tele vagyunk energiával, gondolataink letisztulnak, a nagy problémák egyszerűvé válnak.

Felfedezték továbbá, hogy a szex stimulálja az immunrendszert , vagyis rendszeres szeretkezés hatására kevésbé leszünk védtelenek a járványokkal vagy egy egyszerű megfázással szemben. A lassú, mély csókok alacsonyan tartják a vérnyomást és a koleszterinszintet , serkentik az antitestek termelődését, amely segít a fertőzés elleni harcban.

De hogy mitől lesz még szebb és jobb? Apróságokra kell figyelnünk csupán
Versenyszellem

Szeretkezés előtt jót tesz a sport. Felpörgeti a vérnyomást, a keringést - feldobja testünket, ez pedig magával húzza a lélek hangulatát is. Egy tanulmány szerint a szex előtti sport, illetve mozgás 24% fokozza az élvezeteket.
Forróság

Szintén fokozhatja az élvezetet egy forró fürdő szeretkezés előtt. Ha viszont 'kevés' az idő, szakemberek szerint az is jó, csupán a nemi szervek környékét éri a forró víz. A meleg hatására vér áramlik ezekre a területekre, amely fokozza az érzékenységet .
Erotikus esti mesék

Írj vagy gondolj ki egy erotikus történetet, amelynek főszereplői Te és partnered lesztek. Majd kérd meg, hogy olvassa fel hangosan, és valósítsa is meg a történetben leírtakat . Legközelebb pedig játszd el Te az ő történetét
Egy korty, egy falat

A szerelem ősi receptje szerint nincs jobb fokozó, mint egy kis sáfránnyal fűszerezett meleg tej . De afrodiziákumként tartják számon a szegfűszeget is, amelyet már a régi kínaiak is rágták, hogy erotikus kalandjaik során nagyobb legyen az élvezet. Serkenti a vágyat a gyömbér, a kakukkfű, a bors, a fahéj és a bazsalikom is, továbbá a ginszenggyökér , valamint az osztriga , ez utóbbi sok szeretőt tett már 'naggyá', mert a tesztoszterontermelés egyik fontos hajtóanyagát, a cinket tartalmaz.

Érdekes, hogy az egyik legősibb és legkedveltebb csemege a méz , amelynek a történelem folyamán mindig különleges táp- és gyógyerőt tulajdonítottak, mint szerelmi bájitalnak.
Az ideális pillanat

A ciklus első két napján magasabb a női tesztoszteron szint, vagyis szárnyal a libidó - a női test ultraérzékeny. Ilyenkor a legintenzívebb az orgazmus, amelyet ilyenkor a legkönnyebb elérni
Quickie

A quickie gyors, szenvedélyes, spontán és gátlástalan. Nem az érzelem számít, hanem a testi vágy. A quickie közben mindent szabad. Ruhát tépni, malacságokat suttogni, a másikat leteperni. A férfi ilyenkor uralkodik a nőn, és ez az érzés számára különösen izgalmassá teszi az aktust.
A quickie-ben nincs hazugság vagy képmutatás. Bárhol megtörténhet: vonatfülkében, autóban, liftben, munkahelyen, konyhaasztalon. Sietős, erotikus, egyszeri, őszinte és megismételhetetlen.

Új ritmusban

Fokozhatja az élvezetet, ha változtatunk a szeretkezés ritmusán , illetve pózán. Ha mindig megszokott ritmusban és helyzetben szeretkezünk az könnyen válik unalmassá, ami ugyebár az erotika gyilkosa.

A helyzet intim, ennél közelebb már nem nagyon kerülhetünk egymáshoz, ezért nem kell szégyellősnek, gátlásosnak lenni . Lehet bátran játszani, kísérletezni helyzetekkel, testtartásokkal.

Forrás: tippektrukkok.hu

Word Perfect technikai segítség


Ez az eset valóban megtörtént a Word Perfect Telefonos Segélyvonalnál.
Mondanom se kell, hogy az irodistát kirúgták, mindamellett ő jelenleg pereli a Word Perfect szervezetet indok nélküli felmondásért. Most az elbocsátásához vezető, szalagra rögzített beszélgetés írott változata következik: "Word Perfect Segélyvonal, miben segíthetek?" "Nos, egy kis problémám akadt a Word Perfect-tel." "Miféle probléma?" "Nos, csak úgy gépelgettem és egyszer csak a szavak elmentek." "Elmentek???" "Eltűntek." "Hmm. Mit lát most a képernyőjén?" "Semmit." "Semmit?" "Üres, és nem fogad el semmit sem, amit gépelek." "Még mindig a Word Perfect-ben van, vagy kilépett?" "Azt hogy veszem észre?" "Jó, hagyjuk. Tud mozogni a kurzorral a képernyőn?" "Nincs semmiféle kurzor. Mondtam már: nem fogad el semmit sem, amit gépelek!" "A monitora jelzi, ha áram alatt van?" "Mi az a monitor?" "Ez az a tévészerű dolog a képernyővel. Van rajta fény, amikor be van kapcsolva?" "Nem tudom." "Nos, akkor nézze meg a monitora hátulját, és keresse meg, ahol az áramot vivő vezeték belemegy. Megvan?" "Igen, azt hiszem." "Remek! Akkor most kövesse azt a vezetéket, és mondja meg nekem, hogy belemegy-e a konnektorba." "..................Igen." "Amikor a monitor hátulját nézte, észrevette, hogy két vezeték is megy bele?" "Nem." "Pedig igen. Arra kérem, hogy menjen vissza, és keresse meg a másikat is." "Oké, itt van." "Nézze meg, legyen szíves, hogy ez rendesen be van-e dugva a számítógépébe." "Nem érem el." "Hm, hm. De látni látja?" "Nem." "Meg ha térdre ereszkedik, vagy áthajol az asztal fölött, akkor sem?" "Ó, nem azért, mert rossz szögben vagyok, csak mert sötét van." "Sötét?" "Igen, az irodai lámpák sötétek, csak kívülről szűrődik be egy kevés fény." "Hát akkor kapcsolja fel őket." "Nem lehet." "Nem? Miért nem?" "Mert áramszünet van." "Ára........ Áramszünet?!? Aha, oké, akkor megtaláltuk. Megvan még Önnek a doboz, a kézikönyvek, meg az összes cucc, amit a gép vételekor kapott?" "Igen, itt tartom őket a szekrényben." "Jó. Akkor szedje elő őket, szerelje szét a rendszerét, pakolja össze, és vigye vissza abba a boltba, ahol vette." "Tényleg? Ennyire rossz a helyzet?" "Attól tartok, hogy igen." "Hát, jól van, akkor nincs mit tenni. És mit mondjak nekik?" "Csak annyit, hogy maga túl hülye ahhoz, hogy számítógép-tulajdonos lehessen!!!